A TripAdvisor használatának művészete – 2. rész

Az első részben sok fontos témát átbeszéltünk a TripAdvisorral kapcsolatban, kicsit körbejártuk, hogy egy vendéglátóhely számára miért megkerülhetetlen ez a platform, és hogyan tud segíteni abban, hogy a potenciális vendégek könnyebben rátok találjanak az online térben. Illetve írtunk arról is, hogy hasonlóan a Google Cégemhez, a TripAdvisor is akkor fogja a céljaidat hatékonyan szolgálni, ha mindig naprakészen tartod a fiókod, vagyis: frissíted a legfontosabb adatokat, mint például a nyitva tartás, válaszolsz a visszajelzésekre, időről-időre új képeket töltesz fel stb. Nem baj, ha már a könyöködön jön ki, hidd el sokaknál látjuk, hogy nem így csinálják és számukra nem is lesz soha különösebben hasznos ez az egyébként szuper kis platform.

Egy jó tanács, az elejére

A TripAdvisor valóban egy sokrétű, hasznos platform és mérettől függetlenül, lényegében minden típusú vendéglátóhely számára jó szívvel tudjuk javasolni a regisztrációt. Azonban megfigyelhető egy olyan tendencia is, amit szerintünk érdemes elkerülni: amikor egy vendéglátóhely lényegében a saját weboldalaként tekint a TripAd fiókjára. Miért probléma ez? Elsősorban azért, mert nem tudod kontrollálni a platform működését. Ha túlságosan hozzászoksz, hogy innen érkeznek a vendégeid, és ez lesz az elsődleges érintkezési felületetek, akkor nagyon rosszul fog esni, ha nem működik az oldal, vagy valamilyen bug miatt nem működik egy számodra fontos funkció és a support akár napokig nem is válaszol az egyre türelmetlenebb leveleidre stb.

Pedig bármikor változtathatnak az üzleti stratégiájukon is, az engedélyed nélkül, így ami tegnap ingyenes funkció volt, holnaptól talán már nem lesz az. Egy másik perspektívából nézve pedig, továbbra is érvényes a diverzifikálásról szóló mantra, illetve az omnichannel marketing, amivel biztosan boldogítottak már. A lényeg, hogyha egy platformként tekintesz a TripAdvisorra, akkor ez egy szuper eszköz lesz a kezedben, ugyanakkor, ha a teljes online jelenlétedet ezzel akarod megoldani, akkor túlságosan kiszolgáltatod magad neki és középtávon már kevésbé fog jól szolgálni.

Így hozd ki a maximumot a fiókodból

Ha rákeresel a témára, garantáljuk, hogy tippek és trükkök garmadáját zúdítja rád az internet. Ezek között biztosan sok hasznos tanács is meglapul, azonban mi egy központi tényezőre szeretnék felhívni a figyelmed. Ahogy a legtöbb hasonló tematikájú platform esetében, a TripAdvisor algoritmusának is a vélemények adják a lelkét.

Fontos természetesen a vélemények minősége. A pozitív vélemények magasabbra repíthetnek a rangsorban. Amikor az ügyfelek értékelik a vállalkozásodat, lehetőségük van arra is, hogy pontszámot adjanak. Ezek a pontszámok befolyásolják a rangsorban elfoglalt pozíciódat.

De legalább ennyire fontos a vélemények mennyisége is. Minél több a pozitív vélemény, annál előkelőbb pozíciót foglalhat el a vendéglátóhelyed. Ráadásul az is fontos, hogy folyamatosan érkezzenek be a vélemények, így, ha erős TripAdvisor oldalt szeretnél, ösztönöznöd kell a vendégeidet arra, hogy értékeljenek. Ennek alapja természetesen az, hogy minél minőségibb szolgáltatást nyújts és fokozd a vendégélményt, ugyanakkor az emberekre általában jellemző, hogy hamarabb nyilvánulnak meg, ha negatív tapasztalatuk van, míg a pozitív élményt egyszerűen csak szótlanul „elfogadják”. Ha tudod, hogy a felszolgálóid jól kezelik a vendégeket, jól kommunikálnak, akár nekik is kiadhatod, hogy kedvesen bátorítsák a mosolygós, elégedett és jóllakott vendégeket arra, hogy távozás előtt még gyorsan adjanak egy értékelést (ezt egyébként megkönnyítheted egy asztalra kihelyezett QR kód segítségével is). Hasonlóan, ha van hírlevél bázisod, aktív social media jelenléted stb., bátorítsd a feliratkozóidat, követőidet, hogy írjanak rólatok véleményt.

Ezen túl igénybe veheted a TripAdvisor legkülönbözőbb widgetjeit is, amelyeket a weboldaladba beágyazva szintén arra használhatsz, hogy ösztönözd a vendégeidet a véleményük megfogalmazására, illetve megmutathatod az eddigi legjobb, vagy a legfrissebb véleményeket is. Végül, rendelkezésedre áll a Review Express szolgáltatás is, amelynek segítségével lényegében a TripAdvisort használhatod az ösztönző emailek kiküldésére  (https://www.tripadvisor.com/ReviewExpress).

Fontos az első benyomás

Ahogy arra már többféleképpen is próbáltunk rávilágítani, nem kell marketing gurunak lenned ahhoz, hogy egy eredményes, és jól működő TripAdvisor fiókot építs fel. Azonban arra szükség van, hogy némi időt rendszeresen szánj rá, vagy legyen egy külső, vagy belső kollégád, aki ezt megteszi. A legfőbb információkkal mindig legyen naprakész az oldalad, a lokáció legyen pontosan megadva, válaszolj mindig és lehetőleg 24 órán belül a véleményekre, a negatívakra mindig higgadtan és lehetőség szerint konstruktívan, de a pozitívakra is, legalább annyit, hogy „köszönjük”.

Mindezek mellett fontos, hogy szép, igényes, minőségi és mérethelyes képeket tölts fel és ezeket néha változtasd, frissítsd. Gyakran látjuk, hogy egy vendéglátóhely feltölt 10 képet: külső / belső fotók, néhány ételfotó, amelyek közül lehet, hogy kettő csak az aktuális, napi ajánlat része volt egy messzi, messzi galaxisban, de ki emlékszik már arra… A vendég, aki most találkozik veletek először és ezt látja, esetleg csalódik, hogy már az emléke sincs meg annak a kínálatnak, amit a TripAdre valamikor feltettetek. Arról nem is beszélve, hogy gyakran egy-egy frissítésnek áldozatául eshet egy-két kép is, ami így már nem jelenik meg, a vendég pedig csak két fekete négyzetet lát a galériádban. Nem jó üzenet, nem túl csábító és könnyen elkerülhető, ha valaki rendszeresen frissíti a fiókot.

TripAdvisor Prémium

Az előző részben említettük, hogy a TripAdvisoron belül kampányokat is futtathatsz. Habár ez a cikk elsősorban a TripAd alapokról és az organikus jelenlétről szól, érdemes még röviden kitérni a prémiumra is.

A Tripadvisor Prémium lehetőséget biztosít az vendéglátóhelyek számára, hogy kiemeljék profiljukat és növeljék láthatóságukat a platformon, ezzel elősegítve, hogy több potenciális vendéghez érjenek el. Egyedi funkciói révén például kiemelheted a kedvenc értékeléseidet, amelyek nyilvánvalóan pozitívak, létrehozhatsz egy interaktív fotó- és videóvetítést, és kontrollálhatod, mely képek jelenjenek meg elsőként. Emellett lehetőséged van létrehozni egy "top 3 ok, amiért érdemes betérni hozzánk" szekciót. Ezzel is informatívabb, megfoghatóbb és egyedibb lesz a profilod.

A Prémium segítségével sokkal több analitikához, részletes teljesítményadatokhoz stb. férhetsz hozzá, amelyek segítenek a piaci helyzeted jobb megértésében és a versenytársakkal szembeni pozíciód erősítésében. A Prémium tehát segíthet, hogy kiemelkedj a tömegből és bár azt soha senki nem állítja, hogy az algoritmus ezért kegyesebb lesz majd hozzád, de ártani biztosan nem fog😉

Reméljük, hogy ezzel a cikkel is sikerült értékes tudásanyagot biztosítanunk számodra! 😊

Did you like the article and find it useful? Share it with your friends too!
Facebook
Twitter
Linkedin

Do you need professional software?

The Orsys restaurant software was invented just for caterers like you!

  • Zöld pipa, ami azt jelöli, hogy igen
    It is simple to use and easy to learn.
  • Zöld pipa, ami azt jelöli, hogy igen
    It provides professional solutions of all sizes,
  • Zöld pipa, ami azt jelöli, hogy igen
    It saves time and energy for you and your colleagues.

Try it without obligation and ask for our free demo.

Get a free demo
Are you interested in catering?

Enter your e-mail address and be the first to receive the latest news, important events and useful knowledge.

Sikeres feliratkozás
Hoppá, valami hiba lépett fel a feliratkozás közben.
Related posts
Hasonló tartamak